KERNER Motorsport Akadémia
K R N R
     
MENÜ
     
FACEBOOK
     
IDÉZET

 

"A SPORT MEGTANÍT

BECSÜLETESEN GYŐZNI

VAGY EMELT FŐVEL VESZÍTENI,

A SPORT TEHÁT MINDENRE MEGTANÍT.

/ERNEST HEMINGWAY/

 

"AMIKOR ELDÖNTOD, HOGY BAJNOK LESZEL,

MEGSZŰNSZ ÁTLAGOSNAK LENNI,

MERT AZ ÁTLAG EMBER NEM HOZ ILYEN DÖNTÉST

/TOM HOPKINS/

 

     
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
STATISZTIKA
Indulás: 2007-09-27
     
HÍREK
HÍREK : Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely

-KeRNeR-  2008.05.05. 16:57

A Nemzetközi Magyar Bajnokság első fordulója..

A hódmezővásárhelyi Roland-Ringen történt a Center Motorsport Egyesület rendezésében.

Ez a verseny számomra nem úgy teljesülhetett, ahogy azt előzőleg terveztem, mivel a múlt hét keddi edzésen részleges térdszalagszakadásom lett. Tartottam attól, hogy műteni kell, de szerencsére csak egy rögzítősinbe tették. Az orvos hangsúlyozta, hogy a hétvégi versenyen semmiképp sem javasolja a starthoz állást, mivel egy lelépés, vagy egy esés következtében leszakadhat a szalag a helyéről, és akkor mindenképp műtét és féléves kényszerpihenőre leszek száműzve.

Az edzőmmel és a csapattal valamint szüleimmel úgy döntöttünk, hogy ha valamelyest javulna a térdem,akkor nagy elővigyázatossággal végigcsinálom a versenyt. Így is lett.

Nehéz volt úgy versenyezni, hogy nem tudom a saját tempómat motorozni, az eléggé érzékeny térdem miatt, sőt eléggé visszafogottan kellett mennem.

Az első futamban sajnos egy esés miatt a 10. helyet tudtam hozni, ami 11 pontal járt. A második futamban a 9. hely jutott, ami 12 pontot jelentett.

Most másfélhét szigorú pihenőm lesz, a hétvégi Szlovák-Magyar Kupán nem tudok részt venni, de remélhetőleg maximális formámmat tudom hozni a következő nyárapáti bajnokin.

 

Minden Jót.

-lac#20-

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre