| | HÍREK : Kényszerpihenőre számüzetve. |
Kényszerpihenőre számüzetve.
2009.07.07. 15:05
elestem.
Nagyot...
Elég nagyot.
Három éve annak, hogy nem volt komolyabb sérülésem.
Nem sok idő után elkezdték az ellátásomat a pályán. Az utólagos elmondások alapján, mivel eszméletlenül feküdtem ott, annak ellenére a mentő orvos elkezdett kirángatni a pályáról. Az, hogy esetleg a gerincemmel is lehet valami, nem elsőszámú tényezőnek bizonyult. Később magamhoz térve agyrázkódásomból, fogalmam sem volt, hogy ez nem az edzésen történt, kérdeztem, hogy volt e már futam.. Később tudatosultam azzal, hogy az esés a második futam szinte utolsó körében történt. Kérdezték mi a nevem. Mondom Lac. Persze erre sem én emlékszem, de nem hinném, hogy kielégítette őket ez a válasz. Az iszonyúan fájó jobb felkarom felől azt az információt kaptam, hogy eltörött. Mindenképp be akarták hajlítani, amit a fájdalom miatt nem engedtem. Hosszas tanakodásuk után végül rögzítették úgy, ahogy szerettem volna. A kórházba való szállításom sem zajlott túl egyszerűen, mivel a szinte elviselhetetlen fájdalmam miatt, egy maszkon keresztül valamilyen nagyon jóleső gázt szívtam. Attól átmenetileg kezdtem egész jól érezni magam, de sajnos a gáztól jól behánytam a mentőbe. Valami miatt pont nem érdekelt, csak érjünk már oda.
Ezután nem emlékszem hogyan kerültem fel az ambulanciára, ahol is nem kevés várakozás után jött az ügyeletes traumatológus, aki később kiderült, azért nem tudott sajnos azonnal jönni, mert a forma-1-et nézte a drága. A röntgenben egy cseppet sem kedves „hölgy” határozott hangnemben parancsolt rám, hogy keljek fel az ágyról! Apám mondta neki, hogy nem tudok, mert agyrázkódásom van és rengeteg nyugtató és fájdalomcsillapító van bennem. De tényleg szédültem rendesen, még fekve is. Persze ez a haramia ragaszkodott. Álljak fel!!! Mert, hogy nem a lábamnak van baja. És kész. Apám újra elmondta neki az előző érveket, amire ő úgy reagált, hogy kizavarta őket a váróba és rájuk tette az ajtót. Milyen kedves.
A társulat pechére apám is félre téve jó modorát, nem mást tárcsázott telefonján, mint az országos tiszti főorvos barátját. Nem telt el csak öt perc és minden irányból jöttek négyen. A forma-1 is háttérbe szorult. Egyből kedves lett mindenki. A röntgenben viszont kiderült, hogy nem a felkarom tört el, hanem a vállam ugrott ki, és emiatt nem tudtam letenni a kezem, amit ugye ők mindenképp be akartak hajtani. A vállam továbbra is fájt komoly szinten. Érzéstelenítő nélkül esett nekem egy több fős társaság, hogy helyre tegyék a vállam, persze visszhangzott a kórház az ordításomtól. Úgy döntöttek, hogy narkózisba fogják visszatenni, ahogy azt egyébként szokás, mint később kiderült. Így is lett. Véget ért több mint két óra komoly fájdalom után ez a megpróbáltatás is.
Néhány nap megfigyelés után hazaengedtek, de az ezt követő hét sem pont fájdalom nélkül zajlott, mivel egy négyes izom szakadt meg a vállköpeny izomzatában, és az ízületi tok is sérült. Ma van pár napja(júl.06.), hogy már nem szedek semmilyen gyógyszert. A kezem az oldalamhoz van rögzítve továbbre is, és még 8 napig marad így. Ezután ha minden úgy alakul, elkezdhetem tornáztatni. Sajnos azt, hogy mi történhetett, és mi volt az oka az esésemnek, nem tudom, mert nem emlékszem rá. Viszont egy kép tisztán előttem van. A motor olyan szinten ejtette le az elejét ugrás közben, a levegőben, hogy felhúztam a lábam és átléptem a kormányt. Érdekes, mert azon versenyeim egyike volt, amelyiken úgy tudtam versenyezni, hogy végig kontrol alatt vagyok. Sehol sem kockáztattam, és nem volt egyszer sem meleg a helyezet. Na jó. Ezek szerint ott, akkor egyszer igen. Ennyi. De, hogy miért is volt orros az ugrás?… Talán sosem tudom meg.
Azért is írtam részletesen, a történtekről, mert rengeteg e-mailt, és telefont kaptam én is és szüleim is, valamint az oldal nézettségének napi átlaga is 13-ról, 19-re nőtt a baleset utáni héten. Köszönöm mindenkinek az érdeklődést, és hogy aggódott miattam. Bízom abban, hogy rövid idő alatt újra a versenypályán lehetek. Azt, hogy pontosan mikor, még nem tudom. A csolnoki Ob kimarad, persze még ez sem biztos. Az azt követő cseh versenyt illetően remélem, hogy a startgép mögött tudhatom magam. Szebb jövőt, és gyógyuljanak meg a betegek! J
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó