KERNER Motorsport Akadémia
K R N R
     
MENÜ
     
FACEBOOK
     
IDÉZET

 

"A SPORT MEGTANÍT

BECSÜLETESEN GYŐZNI

VAGY EMELT FŐVEL VESZÍTENI,

A SPORT TEHÁT MINDENRE MEGTANÍT.

/ERNEST HEMINGWAY/

 

"AMIKOR ELDÖNTOD, HOGY BAJNOK LESZEL,

MEGSZŰNSZ ÁTLAGOSNAK LENNI,

MERT AZ ÁTLAG EMBER NEM HOZ ILYEN DÖNTÉST

/TOM HOPKINS/

 

     
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
STATISZTIKA
Indulás: 2007-09-27
     
HÍREK
HÍREK : Ács - Endurocross Ob

Ács - Endurocross Ob

  2012.04.29. 13:52

Az Endurocross
Magyar Bajnokság
harmadik versenyén
álltam starthoz Ácson.


 

  Az indulásomon egész héten gondolkodtam, hisz a vásárhelyi versenyt sem bírtam végig tüdőből, egy Ec verseny pedig köztudottan nem a rövidtávú terhelésről szól. Hét közben nem volt lehetőségem motorra ülni, ennek ellenére mégis elindultam a 2 órás verseny helyszínére, ahol már délelőtt igen nagy meleg fogadta a versenyzőket.

  A rendező megpróbált minden tőle telhetőt megtenni a por elleni védekezésben, de a felvezető körön azzal szembesültem, hogy iszonyú nagy por van már egy motoros után is.

A startnál szinte az egyedüli sáros részre kerültem, függetlenül ettől nem sikerült túl rosszul az indulás, nagyjából  a középmezőnyben. Valamilyen szinten ez is egyfajta szerencsejáték, eltalálni az egyetlen felvezető kör emlékéből a nem kis porban a fák között. A gyors versenyzők kivétel nélkül előttem startoltak, ettől függetlenül mindenképp az volt a célom, hogy nyugodtan, és pontosan, de lendületesen közlekedjek a pályán.

Folyamatosan előzgettem az előttem haladókat, próbáltam a hibájukból érvényesülni, és okulni is belőle. Az első órában egyet hibáztam, ami miatt egy meredek hegy közepén megállni kényszerültem az előttem haladó miatt. Komoly erőfeszítésbe került, mire a motoromat vissza juttattam a domb aljára. A tankolásig egész jól bírtam erőnlétileg, és fejben is kontroll alatt állt a motorozásom. 55 percnél álltam ki tankolni, és inni pár kortyot. Segítőim elvégezték a gyors tankolást, és egy folyadéktartályt is magammal vittem a hátralévő órára, amiből időnként inni tudtam menet közben.

Az ötödik helyen állhattam mielőtt visszaálltam a versenybe. Egyre fáradtabb voltam, de arra gondoltam, hogy a meleg, és a pálya nehézsége másnak is tényező, nem csak nekem adja fel a leckét, tehát tudtam, nem vagyok egyedül a nehézségekkel. Feljöttem  a negyedik helyre. Kis idővel később a harmadik helyen motoroztam, csak Gillmayer és a szlovák Krátky volt előttem. Mögöttem ismét a szlovák Bohuslav versenyzett. Az utolsó fél órában iszonyú fáradtsággal és kimerültséggel kínlódtam. A sisak alatt már-már hangosan utasítottam magamat a folytatásra, az edzőm jelmondatával ösztönöztem magam: "tessék végigcsinálni!"

A kuplungom kopása miatt egyre nagyobb nehézséget okozott az extrém utca vizesárok-farönk-gomirakás-faháztető kombinációjával boldogulnom. Az utolsó körben ismét hibáztam, elmértem egy féktávot, és utolért a mögöttem haladó szlovák versenyző. Visszaestem a 4. helyre.
A verseny végén az utóbbi idők legnehezebb versenyeként emlegették az ácsit a depóban .

 Azt nem mondom, hogy maradéktalanul vagyok elégedett, de szerintem a körülményeket beleszámítva, nincs min bánkódnom a 4. hely miatt. Ez van, egészség legyen, a többi csak a formaság, díszlet.

 

1. 22 GRILLMAYER Gábor    Hungary - Center MSC 1.o E 2-3 Husaberg

2. 174 KRATKY Martin          Slovakia - OKR-KTM 1.o E 2-3 KTM

3. 100 BOHUSZLAV Radek   Slovakia - OKR-KTM 1.o E 2-3

4. 128 KERNER László          Hungary - Real Motorcentrum MS 1.o E 2-3 Honda

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
4 hozzászólás
2012.05.04. 09:39
-kerner-

Köszi Adrew Smith apa.

2012.05.03. 15:23
bundi

na!ennyi!gratula+ilyenek.ez azért embert próbálóóó.ügyi vagy

 

2012.05.03. 12:48
-kerner-

Köszönöm szépen Kama3

2012.05.03. 11:21
Kama3

nagyon korrekt nyilatkozat! További sok sikert a folytatáshoz!!! :)

     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.