KERNER Motorsport Akadémia
K R N R
     
MENÜ
     
FACEBOOK
     
IDÉZET

 

"A SPORT MEGTANÍT

BECSÜLETESEN GYŐZNI

VAGY EMELT FŐVEL VESZÍTENI,

A SPORT TEHÁT MINDENRE MEGTANÍT.

/ERNEST HEMINGWAY/

 

"AMIKOR ELDÖNTOD, HOGY BAJNOK LESZEL,

MEGSZŰNSZ ÁTLAGOSNAK LENNI,

MERT AZ ÁTLAG EMBER NEM HOZ ILYEN DÖNTÉST

/TOM HOPKINS/

 

     
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
STATISZTIKA
Indulás: 2007-09-27
     
HÍREK
HÍREK : Eljött az utolsó bajnoki verseny!

Eljött az utolsó bajnoki verseny!

lc  2012.09.24. 16:49

A Magyar  Nemzeti
Bajnokság szériájának
is az utolsó, és
számomra egy teljesen
más tekintetben is
az utolsó bajnoki
verseny volt az
elmúlt hétvégén
Nyársapáton.


 
  A verseny helyszínére szombaton érkeztünk, ahol kis idő múlva barátaim egy meglepetés tortával köszöntöttek fel születésnapom alkalmából, ami épp aznapra esett.

Már az év első felében a bajnokság harmadik helyén versenyeztem, mivel akkor még azért nagyobb számban tudtam edzéseket folyatni, aztán egyéb elfoglaltságaim olyan szinten terheltek le, hogy a versenysport abban merült ki számomra, hogy maximum a bajnoki versenyekre jártam, felkészülés nélkül afféle hobbistaként átszellemülve.

Az előző bajnoki után kitudtam jutni egyszer edzeni, ráadásul rendes cross pályára, amin kimondottan jól éreztem magam, mivel az előző hónapokat döntő többségben egy réten töltöttem igen kis számban.

Nyársapáton az edzést és az időmérőt ehhez mérten igen óvatosan motoroztam végig. A pálya igen mélynyomos volt amitől kissé már elszoktam. Nem igazán éreztem rá a ritmusára, és igazán nem is tetszett.

Az első futamra a futóművet kicsit áthangoltuk, és emiatt már sokkal könnyebben tudtam rajta motorozni. A bajnokság állása miatt, nem volt más feladatom, mint biztonságban befejezni a futamot úgy, hogy néhány pontot szerezzek. A hetedik helyen startoltam, és egy egész jó tempót tudtam motorozni és a pálya is kimondottan tetszett már. Végül a leintésnél  5.-ként haladtam át a célvonalon.

Bár a második futamban már nem lett volna szükséges az indulásom, mivel az első futamban szerzett pontjaim alapján már biztos volt a bajnoki 3. helyem, ennek ellenére ott voltam a startnál. A harmadik helyen jöttem el a 4-es startszámú Czúni és a 8-as számú motoros mögött. Az első ugrókon keresni  kezdtem Szőke Márkot, és mivel közvetlen ő jött mögöttem, azonnal félre húzódtam az egyik egyenesben, hogy ne akadályozzam őt, mivel szerettem volna, hogy ő nyerje meg a Magyar Bajnokságot.
A befutónál a negyedik helyen értem célba, és a két futam alapján is a 4. helyen zártam a hétvégi versenyt.

Sikerült a Magyar Bajnokság bronzérmes pozíciójában befejeznem a 2012-es évet, és egyúttal szeretném hivatalosan is bejelenteni a visszavonulásomat, ami azt jelenti, hogy 18 év után befejezem az aktív sportot. Az év hátralévő részében még ha időm engedi motorra ülök, többek között a kaposvári hegylakó kupán vagy a csapatbajnokin, amennyiben állít csapatot az Xtm Racing, esetleg kötetlen motorozás céljából, de rendes bajnoki vagy egyéb sorozaton már nem indulok többet.

(egy részletesebb összfoglalót még írok a pályafutásomról ahogy időm engedi)

Köszönöm mindenkinek aki kijött szurkolni nekem, és köszönet szüleimnek, edzőimnek és szponzoraimnak is.

- Kerner Racing

- VeszprémBer Zrt

- Németh Motocross Suli

- Lick&Love

- Moto-complet

- Gold Fren

- XTM Racing Team

- ARP Exhaust System

- Real Mostrsport Egyesület

-

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Oh my God  ;)

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
12 hozzászólás
2012.09.28. 12:09
kl

Oh my God  ;)

2012.09.27. 19:32
uristen

Gratulálunk!

2012.09.27. 17:39
kerner lc #20

Köszi ;)

2012.09.27. 15:13
Slendrián

Nagyon sok kitartás van benned, és minden elismerésünk, hogy így is vállaltad a szerepléseket, hogy nem tudtál készülni olyan szinten mint az ellenfeleid. A Te és az Ő hátterük közti különbség nyilvánvaló.

Sok sikert az életben ezek után is!

 hiányozni fogsz a mezőnyből, olyan kevés a jó versenyző

2012.09.27. 08:43
-lc-

Köszi András, mindent köszönök neked!

2012.09.26. 21:40
andrew smith

kukucs!

kedves lac.szintén gratulálok neked és családodnak az elhivatott hozzáállásért meg ilyenek.azért is remek sport ez,mert ennek segítségével sikerült téged és kedves családod megismernem.pályafutásod tekintetében nem volt olyan "rossz",de valljuk be sajnos nem tartozol a szerencsés versenyzők közé,ellenkező esetben több remek eredmény lett volna a tarsolyban.de hát ilyen az élet.mégegyszer BOLDOG SZÜLCSI NAPCSIT!!!csacs

 

2012.09.26. 14:06
#20

Köszi Braben

2012.09.26. 08:57
braben

Lacika ügyes vagy, nagyon fogsz hiányozni nekünk nézőknek. köszönünk mindent

2012.09.25. 19:02
kl

Köszönöm

2012.09.24. 20:12
Győri Krisztián

GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2012.09.24. 19:39
kerner-lc-#20

Köszönöm Dániel, rendes srác vagy!

2012.09.24. 18:38
Rónai Dániel

Szia Laci BarátomShift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.!

Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.Sajnálom, hogy abbahagyod a versenyzést. Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.Jó lenne ha folytatnád még egy évig legalább. Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Gratulálok a szép eredményhez, Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.Te vagy a CSÚCS!!!Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Dani 47

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre