|
Monor
kerner lc 2008.08.25. 18:54
A bajnokság következő fordulóját a monori moto-cross létesítményben rendezték.
A hétvégi versenyre eléggé felkészületlenül érkeztem, mivel a futóművem csak szerdán készült el, és egy másik teknikai probléma miatt is kihagyni kényszerültem pár hetet.
Az edzésen megpróbáltam sok időt tölteni a pályán, hogy minél jobban ráhangolódjak a mély homokos talajra. Kicsit állítgattuk a teleszkópot, aztán egy közepesen kemény beállításnál maradtunk.
A mért edzésen összetettben a hatodik kategóriában pedig az ötödik starthelyen sikerült qualifikálnom magam.
Az első futamban nem túl jól hoztam a startot, a tizenegyedik heyen, viszont az első kör után már a hatodik helyen voltam, ami a kategória negyedik pozícióját jelentette. Az edzőm javaslatára gyors köröket kellett hoznom addig a pontig amíg az edzés hiány következménye képp a fáradtság nemjelentkezik komolyabb szinten. Sajnos ez körülbelül a verseny 15. percében elégé rámtört, és nagyon leromlottak a köridőim, és a versenyből még fele hátra volt. Ezmiatt a mögöttem versenyző Lécz Gergő vészesen beközelített, és újra gyorsabb köröket kellett csinálnom, így sikerült kitartanom a verseny végéig a negyedik helyen.
A második futamra úgy mentem ki, hogy a maradék energiámat nagyon beosztva kell, hogy versenyezzek. Mivel a startom ebben a futamban a hatodik pozícióba sikerült, és az első kör végén a harmadik helyre keveredtem Czúni és Borka mögé, így ezt a taktikát nem tudtam követni, szóval húztam a gázt, gondoltam valahogy majd kibírom. Néhány kör után viszont egy másik versenyző beesett elém egy fordulóba, és én is bedőltem. Elmentek páran mire felállítottam a motort, aztán megpróbáltam felvenni az előző tempómat de nem sikerült, nagyon elvoltam fáradva, és egyre visszább estem egészen a kilencedik helyig, ami a kategória 6. helye volt. Nagyon lehangol a verseny alakulása, de egy elég jó felkiáltójel számomra és így elég sok erőt ad ahhoz, hogy a mximuon dolgozzak a két hét múlva rendezendő dédestapolcsányi versenyig.
Köszönet edzőimnek Németh Kornéléknak, és szüleimnek, valamint a szponzoraimnak, az eddigi segítségükért!!!
üdv.: kerner lac #20
| |