|
Kaplice
2010.08.17. 17:32
A Cseh Bajnokság utólsó előtti versenyét rendezték a múlt hétvégén Kaplicében.
A versenyt megelőző két hétben az edzések kimondottan jól mentek, ami miatt úgy éreztem felkészülten érkeztem Kaplicébe. Bizakodva indultam neki a verseny napjának, de valamilyen oknál fogva az nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettem volna.
A pálya talaja kissé salakos, kemény földes volt, és a vonalvezetése pedig gyors, és teknikás volt. .Az edzésen még nem teljesen éreztem a motort, és a pályát, de a qualifikáción már egyes szakaszok jól mentek.
Az első futamban a start után az egyik fordulóban elcsúsztam a tömegben, és a kuplungom szinte használhatatlanná vált. Megpróbáltam a tömeggel sodródni, de mivel nem tudtam a kuplungot használni, így többször lefulladt a motorom féktávokon, és emiatt félre álltam, hogy állítsak a kuplungkaron. A kiállás miatt kapásból a 38. helyre kerültem, vagyis szinte a legutolsó voltam, de legalább a kuplungot sikerült használhatóvá tennem. Neki álltam felzárkózni, de ekkor már körhátrányban voltam. A 27. helyig sikerült feljönnöm csak.
A második futam sem indult sikeresebben. A startnál tömegbukás volt egy emelkedő tetején, amibe belekeveredtem. Meg kellett állnom a hegy felénél, a hátsó kerekem elásta magát, és az eséből már senki sem volt ott mire én feljutottam a tetőre. Az első kör végén a 32. pozícióban voltam, ahonnét elkezdtem a felzárkózást. Ebben a futamban nagyon elfáradtam, az utolsó 3 körben már elég nehezemre esett kitartani, de végül a 24. helyig sikerült fel tornásznom magam. Mikor a kockászászlónál elhaladtam, az óra már jócskán a 38. percben járt. A közel 40 perces futam nem kicsit volt nehéz, az itthoni 25perc+2körös futamokhoz szokva.
Annak ellenére, hogy nem tudtam jól versenyezni, örülök, hogy ezen a versenyen starthoz tudtam állni i, mert mindenképp hasznomra válik az ilyen közegben való motorozás.
Köszönöm szponzoraimnak a segítséget, és mindenkinek, aki hozzájárult bármivel is az előre menetelemhez.
| |