Přerov
2011.10.23. 15:37
Az előző héten pénteken útra keltünk
az utolsó cseh bajnoki versenyre,
amit a szombati napon rendeztek.
Igen hidegre ébredtünk reggel, a talaj helyenként szinte fagyos volt.
Az edzésen finoman közlekedtem, hisz korán is volt még, és Kóka óta nem versenyeztem. A pálya vonalvezetése elég teknikás volt, és hosszú.
A qualifikációra már rettentő gödrös és nyomos volt a pálya. Elkezdtem gyorsabb szakaszokat menni, és próbáltam teljes köröket is megnyomni. A 22. pozícióban foglalhattam starthelyet. Az első futamban 24.-nek startoltam, aztán elkezdtem lépegetni felfelé. Úgy éreztem kezd beállni a kezem, így lazábbra kellett vennem a tempómat, a futam vége felé ismét előztem egyet, és így a 20. helyen értem a célba.
A második futamban némelyest jobban sikerült a startom, a 22. hellyel. Három-négy körig maradtam is ebben a pozícióban, majd az ötödik körben egyszerre három versenyzőt előztem meg, így a 19. helyre kerültem. Egy yamahás versenyző viszont kifogott rajtam egy időre. Annyival nem voltam gyorsabb, hogy hamar előzzem meg, viszont ő sem volt annyival jobb, hogy lemaradjak tőle, így végig rakta rám a köveket. Komoly kis harcot vívtunk, lazítani nem tudtam egy másodpercre sem. A 14. körben dűlőre vittem a kérdést, és leelőztem. A 18. helyen voltam és ott is intettek le a tizennyolc körös futamban.
Köszönet szponzoraimnak, segítőimnek:
-Realmotor Győr
-Honda Magyarország
-Németh Motocross Suli
-Kerner-Racing Car&Bike Service
-Midland Swiss Quality Oil
-Ufo Plast Mx Clothing
-Gold Fren Brake Disc Pads
-Lick&Love underground clothing
-Polisport Motorplastic
-Albert Racing Exhaust System
|