HÍREK : Nagykanizsa Mx Ob |
Nagykanizsa Mx Ob
klc#20 2013.09.09. 21:55
A Magyar Motocross Bajnokság utolsó fordulóját rendezték a hétvégén.
A 2012-es visszavonulásom után folyamatosan terveztem, hogy egy, esetleg két versenyen starthoz állok az idei évben. Mivel tavaly a központi díjátadó után hamarosan kiköltöztem Ausztriába közel fél évre, így éves startengedélyt nem tudtam váltani. Hazaköltözésem után pár héttel az ácsi versenyt céloztam meg. Legelőször felhívtam a Motocross Szakágvezető urat, hogy mi módon tudok licenc nélkül starthoz állni természetesen az első osztályban. Elmondása szerint semmi akadálya nem volt ennek, egy napi licenccel kivitelezhető a dolog. Az akkori versenyre egyéb okok miatt nem jutottam el, és igaz így majd egy éve versenyeztem utoljára, de az utolsó bajnokira sikerült készülnöm két hetet, így leutaztam Nagykanizsára. Jó volt újra abban a közegben tudni magam, amiben hosszú éveket töltöttem. Az edzésen még az első osztályban indultam, majd a vezetőbíró közölte, hogy mégsem indulhatok ott ahol szerettem volna, mivel a szabályzat nem teszi lehetővé azt. Elnézést kértek és áthelyeztek a meghívásosnak nevezett kategóriába. Egyrészt becsapva éreztem magam, másrészt igen lehangolt a dolog. Edzőm id. Németh Kornél azt javasolta, hogy ne szégyenítsem magam abban a kategóriában, hisz nem vagyok oda való. A verseny igen sok pénzbe került ahhoz, hogy egyoldalúan ott hagyjam a rendezvényt. Nem tudtam megcsinálni, hogy nem állok starthoz. A versenyt természetesen megnyertem, de a futamok alatt végig azon gondoltam, hogy ennek mi értelme. Hát semmi. Akik közt versenyeztem, talán a második is kört kapott, szóval ez sem nekem, nekik meg végképp nem volt jó.
Így alakult. Majd egyszer a jövőben lehet újra starthoz állok egy versenyen, de sajnos a jövő egyre homályosabb, és egyre bizonytalanabb képet fest. Gratulálok a díjazottaknak, és a nem díjazottaknak, és mindenkinek aki a mai helyzetben még egyálltalán motorra tud ülni. Korábbi évek szponzorai közül már csak az UfoPlast-ot tudom elmlíteni aki a ruhát biztosította számomra ezen a versenyen. Valamint: -Szüleimnek - Edzőmnek - Lick&Love undderground clothingnak - Rózsa Lászlónak, akitől kölcsönkaptam a régi lakóautónkat - barátaimnak
|
Ugyan már , igazán nincs mit !