HÍREK : SZLOVÉNIA, Maribor / Orehova vas, & |
SZLOVÉNIA, Maribor / Orehova vas, &
iKL 2021.06.07. 10:27
Hazai és nemzetközi versenyeken a KRNR Motorsport Akadémia tanítványai.
>> HATEIER BOTOND #20: 1. hely (Mx85)
Boti az időmérő edzés alapján csak a 9. helyen választhatott rajthelyet, nem is számított a mezőnyből senki sem arra, hogy a rajt utáni méterekben már az első helyen fog versenyezni.
Később Zanócz átvette a vezetést tőle, de tekintélyes előnyt kovácsoltak ketten a komplett mezőnnyel szemben.
Hamarosan arra lettünk figyelmesek, hogy Noel nem érkezik és újra Botond áll az élen. Igaz dolgozott le hátrányán a mezőny vele szemben, de így is futamgyőzelmet aratott az ácsi sportoló az első futamban.
A második futamban a második helyet szerezte meg Boti, és ezzel az eredménnyel megnyerte élete első szlovén bajnoki versenyét a két futam alapján.
>> ZANÓCZ NOEL #716: 5. hely (Mx85)
Noel a tőle elvárható módon szerezte meg az első rajthelyet a qualifikációs edzésen.
Az első futamban néhány kör után felzárkózott Botond mögé, majd át is vette a verseny vezetését.
Meglepődve tapasztaltuk aztán, hogy eltűnt Noel az élről, és újra Boti vezeti a mezőnyt.
A benzincső meghibásodása végett a pálya szélén volt kénytelen vesztegelni Noel.
A cső végén lévő kilyukadt részt fogaival volt kénytelen letépni, hogy vissza tudja tenni a benzincsapra. Mire visszatért a versenybe, a teljes mezőny leelőzte ezidő alatt, viszont a kategória legjobb köridejét motorozva a 13. helyig sikerült felzárkóznia.
A második futamban igen erős fölénnyel aratott rajt-cél győzelmet Noel. A két futam alapján végül az 5. helyezésre elegendő pontot tudott gyűjteni.
>> PETHŐ BENEDEK #27: 15. hely (Mx85)
Beni élete első nemzetközi szereplésén van túl. Hét közben még egy hazai regionális eseményt célzott meg, de sikerült jobb belátásra téríteni, így nagyobb fába vágta mégis csak a fejszéjét.
Az első futamban a 15. helyen ért célba, a második futamban pedig két pozíciót is javítva, az előkelő 13. pozícióban zárt, komoly küzdelmet folytatva a körülötte lévő versenyzőkkel. A végső értékelést a 15. helyen zárta a pontok alakulása alapján.
MAGYARORSZÁG, Nagytarcsa, Szlovák-Magyar enduro Ob.:
>> HORVÁTH ZSOMBOR #199: 2. hely (Ifi85)
Zsombi 11 évesen számos nála idősebb versenyzőt győzött le az enduro versenyen első napján. Bizakodva varja a második napi etapokat az erdei versenyen.
>> DORKÓ DÁNIEL #194: 7. hely (Ifi85)
Dani hosszas kihagyás után volt ismét versenyben, és a hetedik helyet szerezte meg.
FOKTŐ, regisztrált MX verseny:
>> PÁTKAI DOMINIK #206: 1. hely (Mx85)
Dominik az első futamban a második, a második futamban pedig az első helyen végzett, így a versenyt megnyerte vetélytársai előtt.
Hatalmas gratuláció minden tanítványnak, óriási élményt kapunk tőletek!
|