Kiskunlacháza!
-k.lc#20- 2008.07.07. 16:27
Az ötödik fordulón vagyunk túl a Magyar Bajnokságban.
A depóban is és egyéb internetes oldalakok hallható visszhangokból már majdnem biztosra vehető, hogy a Magyar Bajnokság a kiskunlacházi versenyig üzemelt jól és biztosan, mivel a következő két bajnoki fordulót elég váratlanul, de visszamonda a dédestapolcsányi, majd az uzsabányai rendező. Ezek a dolgok miatt a néhány napja még csak a felénél tartó sorozat egyszercsak az utolsó előtt áll.
A "lacházi" versenyre a pontállás és a maradék esélyek összevetésével készültem és indultam el.
A pálya kifogástalanul volt előkészítve. A szabad edzésen nem igazán tudtam jó köröket menni, így az időm 9. volt.
Az időmérő edzésen eléggé porzott a pálya és a lassabb versenyzők miatt nem tudtam egy jó kört sem menni, sőt el is estem egy miatt és csak a 8. pozícióra voltam jó.
Az első futamban a qualifiáción történt esésem miatt kicsit fájt a kezem, a startot a hatodik helyen hoztam el, egy körre visszaestem a hetedikre majd folyamatosan jöttem fel a harmadik helyig. Nagy harcot vívtunk a második helyen versenyzővel de sajnos fej fej mellett haladva de ő ért be a másodikon, én pedig a 3. helyen a katgóriában és összetettben is.
A második futamban nagy por volt. A starom a hetedik helyen volt, a kézsérülésem egyre kellemetlenebbül akadályozott de néhánykör után a hatodik majd ezután közvetlen az ötödikre helyre értem, a verseny közepe után a negyedik pozícióra jöttem fel és egy ukrán versenyzővel versenyeztünk nagyot, amiből ő jött ki jobban. Ebben a futamban mx1-ben a 3., összetettben a 4. helyen végeztem. A pontozás miatt a két futam alapján a 2. lettem.
A bajnokság eddigi állása szerint a harmadik helyen állok, 13 pontos hátrányban a második helyen állótól, és 22 pontos előnyben az engem követőtől.
Bízom benne, hogy sikerül az elmaradt versenyek pótlása más helyszíneken, és reménykedek abban, hogy még a második helyre fel tudok jönni a pontállásban.
A következő versenyem a német ADAC Mx-Masters sorozat ausztriai fordulója lesz Ried im Inkreis-ben.
Minden Jót!
-#20-
|