Inter ÖM
2009.04.06. 17:14
Langenlois volt az osztrák bajnokság Mx1-es szériájának az első helyszíne.
Neveztünk a rendezvényre, mivel nagyon hasznosnak tartom a más közegben való versenyzést, és úgy gondolom, hogy nyugaton lehet igazán fejlődni.
Az edzésen a B. csoportba sorsoltak. Az időjárás ekkor még kiváló volt, és a pálya is gondosan elő volt készítve.
Az időmérőn elkezdett esni az eső, így nem volt egyszerű gyors köröket csinálnom, végig a 8. és 9. helyen álltam, végül a 10. helyen sikerült zárnom a csoporbani pozíciómat.
Az első futam kezdetére már órák óta szakadt az eső, de mind a negyven qulifikált versenyző kiment a rajtelőkészítőbe. A startom rettentő rossz, a 36. helyen sikerült. Az első köröken nagyon nehezen tudtam a mély sárra ráhangolódni. Sokat hibáztam. Többször lefullasztottam a motort, volt, hogy bedőltem a fordulóba, így végig a 35. és 29. hely között ingáztam fel és le, végül a 28. helyet sikerült csak megszereznem.
A második futamra szinte alkalmatlanná vált a mélyvízes pálya a versenyzésre, így a 30 perces futamidőt lecsökkentették 20perc +2 körösre, és 34 vállalkozóra csökkent az indulók száma. A startom egész jó, a 14.helyen alakult. A futam első harmadát sikerül a 15. pozícióban tartanom, de egy fordulóba beleszorultam egy mély nyomba és beledőltem. Emiatt a 27. helyen tudtam folytatni a versenyt már szemüveg nélkül. A leintésig a 22. helyig sikerült feljönnöm.
A depóból való kijutás is egy eléggé nehéz feladat volt mivel a traktorok is csak nehezen tudták a lakóautókat kivonszolni az útra.
A nem túl eredményes versenyt összegezve, nagyon jó tapasztalat volt, amit a jövőben mindenképp tudok hasznosítani.
|