KERNER Motorsport Akadémia
K R N R
     
MENÜ
     
FACEBOOK
     
IDÉZET

 

"A SPORT MEGTANÍT

BECSÜLETESEN GYŐZNI

VAGY EMELT FŐVEL VESZÍTENI,

A SPORT TEHÁT MINDENRE MEGTANÍT.

/ERNEST HEMINGWAY/

 

"AMIKOR ELDÖNTOD, HOGY BAJNOK LESZEL,

MEGSZŰNSZ ÁTLAGOSNAK LENNI,

MERT AZ ÁTLAG EMBER NEM HOZ ILYEN DÖNTÉST

/TOM HOPKINS/

 

     
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
STATISZTIKA
Indulás: 2007-09-27
     
HÍREK
HÍREK : Gyula

Gyula

  2011.07.18. 17:30

A Gyulavári moto-cross
pályára érkezett a
Magyar Bajnokság
legutóbbi fordulója.


A verseny előtti este érkeztünk a pályára, amin látszott, hogy kiválóan van előkészítve. A pályáról este a városba mentünk, ahol egy kis időt töltöttünk, és meg kell hagyni, a keleti országrész egyik legszebb városa Gyula.

Vasárnap reggel már igen melegre ébredtünk, ami a nap folyamán csak fokozódott.
Az edzésen ismerkedtem a pályával, a fordulókkal, majd a vége felé próbáltam egy-egy gyors szakaszt csinálni.
Az időmérő edzés első felében elkezdtem összerakni a pályát, és teljes köröket megnyomni. A harmadik pozícióban voltam, aztán úgy döntöttem, hogy nem megyek több gyors kört, inkább pihenek a futamra. Egy versenyző javított az utolsó körökben, így a negyedik starthelyre kerültem.
Az első futam nagy hőségben vette kezdetét. A startnál nagyon sokadiknak, az utolsók között sikerült eljönnöm. Összezártak előttem, így kénytelen voltam visszavenni a gázt. Futam közben az egyre nehezebben viselhető meleg, és a motorom kuplung csúszása ellenére folyamatosan tudtam előzni, és lépegetni felfelé, ami az 5. helyig sikerült.
A második futamra belocsolták a pályát, a meleg viszont továbbra is nagy volt. A motoromba új kuplung tárcsákat szerelt apám, így a startot kapásból a második helyen sikerült elhoznom. A motor rendesen "megtáltosodott" emiatt, ami a fordulók utáni kigyorsításaimon is nagyban javított. Az első helyen startoló Németh hamar eltűnt előttem, én pedig rá tudtam állni a saját tempómra. Szvoboda a második körben zárkózott mögém.
Öt-hat körön keresztül vissza tudtam verni támadásait, majd azt tapasztaltam, hogy egyre jobban csúszik a motor hátulja. Igaz locsoltak, de furcsa volt, hogy ahelyett hogy száradna a pálya, egyre csúszósabbnak éreztem. Szvoboda leelőzött, majd egy két kör múlva már teljesen egyértelművé vált, hogy defektes a hátsó kerekem.
Nagy előnyre tettem szert a mögöttem versenyzőkkel szemben, de nem voltam biztos abban, hogy be tudom fejezni a versenyt lapos gumival. Mindent megpróbáltam megtenni, öt kör volt már csak hátra, és még mindig a harmadik helyen voltam. A gumi annyira kiszámíthatatlanná tette a motort, hogy semmit sem tudtam átugrani, és a fordulók is nagyon nehézkesen mentek már.
Kezdtek beérni, majd leelőzött a román versenyző, majd egy újabb. Kettő kör volt csak hátra, és folyamatosan mászott át rajtam a mezőny. Egészen a 11. helyig visszaestem.
Sajnálom, hogy technikai gondok "csonkították" a versenyzésem, bár annak viszont örültem, hogy jó tempót tudtam menni. A két futam alapján a 6. helyen zártam a bajnokság keleti versenyét.
Köszönet szponzoraimnak, segítőimnek:

-Realmotor Győr
-Honda Magyarország
-Németh Motocross Suli
-Kerner Racing Car&Bike Service
-Midland Swiss Quality Oil
-Ufo Plast Mx Clothing
-Gold Fren Brake Disc Pads
-Lick&Love underground clothing
-Polisport Motorplastic
-Albert Racing Exhaust System

A következő versenyem a hétvégi cseh bajnoki lesz.

2 hozzászólás
Idézet
2012.03.20. 14:58
klc

Köszi Mandybá

Idézet
2011.07.28. 09:26
Mandy

Igen jó volt Gyulán, kedves Kerner úr.

     

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG