-lc-
     
Menü
     
Sponsors
     
-lc-

A sportban sokat kell tenned ahhoz,
hogy szerencsésnek érezhesd magad.


Csodák nincsenek.

...ám ha mégis,
ahhoz te is kellettél.

/kl#20/

 

     
-Facebook-

     
Time


     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Stat
Indulás: 2007-09-27
     
#20
     
HÍREK
HÍREK : Kőszárhegy, április 4.

Kőszárhegy, április 4.

klc  2010.06.11. 16:27

 

A kőhegyi egy junior sorozat első állomása volt. Az élsport kategóriának rendezett futamok csak másodlagos szerepet kaptak, de mivel tőlünk nem távoli helyen rendezték, így indultam a versenyen.

 

A pályát jól előkészítették, de az eddigi évekkel ellentétben a nyomvonalat módosítani kellett egy helyen. Véleményem szerint a pálya megítélésén inkább rontott most, mint javított, de az átkozott környezetvédőknek köszönhetően szükséges volt az alakítás.

Az edzésen és időmérőn a szokásos módszer szerint csináltam a feladataimat. Az első futamban harmadik helyen motoroztam, ami a kezem bedurranása végett meg is maradt abban a pozícióban.A második futamban másodiknak startoltam. Az első körben egy versenyző, a fiatalos hévével nehezen bírva, elég harcias stílusba kezdett versenyezni. Többszöri próbálkozás után egy ugrón ismét előzésbe kezdett. Lekeresztezve nekem ugrott a levegőben, aminek köszönhetően majdnem mindketten elestünk. Szerencsém volt, hogy nem estem el, ő sem esett el, és előttem folytatta a futamot. Mondanom sem kell, hogy eléggé felbosszantott. Vele ellentétben tisztán előztem le, majd az első helyen versenyző után próbáltam felzárkózni. Részben sikerült is, de nem tudtam igazán kezdeni vele semmit. Jobb volt. A második helyen intettek le, és így a versenyt is ebben a pozícióban zártam.

Még nincs hozzászólás.
     

Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!