KERNER Motorsport Akadémia
K R N R
     
MENÜ
     
FACEBOOK
     
IDÉZET

 

"A SPORT MEGTANÍT

BECSÜLETESEN GYŐZNI

VAGY EMELT FŐVEL VESZÍTENI,

A SPORT TEHÁT MINDENRE MEGTANÍT.

/ERNEST HEMINGWAY/

 

"AMIKOR ELDÖNTOD, HOGY BAJNOK LESZEL,

MEGSZŰNSZ ÁTLAGOSNAK LENNI,

MERT AZ ÁTLAG EMBER NEM HOZ ILYEN DÖNTÉST

/TOM HOPKINS/

 

     
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
STATISZTIKA
Indulás: 2007-09-27
     
HÍREK
HÍREK : Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely

lc  2009.04.13. 16:53

Az Magyar Bajnokság első fordulóját az alföldi régióban rendezték.


Az edzés nagy része a motorbeállítással telt, ami az időmérő edzésre is áthúzódott. Sikerült a futóművemet végre olyanra hangolni, hogy az egész verseny folyamán nem kellett azzal bajlódni, hogy valami nem az igazi. A hangolás miatt nem igazán tudtam odafigyelni egy gyors körre sem. Voltak nagyon jó szakaszaim, de teljes kört nem tudtam összetenni, így nem túl előkelő 11. helyre qualifikáltam csak magam.

Az első futamban a középmezőnnyel startoltam. Az első métertől számítva rettentő nagy porban kellet versenyznem, az első körben sajnos egy pályaelhagyást is elkövettem. Elkezdtem a felzárkózást, a versenyben elég jól sikerült előrébb érnem, egészen beközelítettem az 4. helyen versenyző Bencsiket, de a lekörözöttek miatt nagy volt a keveredés, így megelőzni nem tudtam már. Eléggé megnyomtam ezt a menetet, de a futam után nem sokkal derült ki az, hogy kizártak, vagyis törölték az első futamban az eredményemet a pályaelhagyás végett. Tökéletesen nem értek egyet a döntéssel továbbra sem elsősoron azért, mert előnyöm nem származott az esetből, így ez nem volt kimondott kizáró ok, de mivel nem ismerte a versenybíróság a pontos helyzetet, így ragaszkodott a kizáráshoz. Másodsorban ha az első körben történt a dolog, ki kellett volna állítaniuk a versenyből, mert feleslegesen nyomtam végig így a 35 percet.

A második futamban kilencediknek startoltam, a por szintúgy nehezítette a dolgomat. A folyamatos felzárkózás után az ötödik helyig sikerült feljönnöm.

A kizárás miatt a 8. helyen dokumentálták az összetett helyezésemet, ami így koszos 16 pontot jelent mindössze.

A következő helyszín a balatonszemesi junior+nemzetközi meghívásos verseny volt.

 

Még nincs hozzászólás.
     

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG