HÍREK : Eljött az utolsó bajnoki verseny! |
Eljött az utolsó bajnoki verseny!
lc 2012.09.24. 16:49
A Magyar Nemzeti
Bajnokság szériájának
is az utolsó, és
számomra egy teljesen
más tekintetben is
az utolsó bajnoki
verseny volt az
elmúlt hétvégén
Nyársapáton.
A verseny helyszínére szombaton érkeztünk, ahol kis idő múlva barátaim egy meglepetés tortával köszöntöttek fel születésnapom alkalmából, ami épp aznapra esett.
Már az év első felében a bajnokság harmadik helyén versenyeztem, mivel akkor még azért nagyobb számban tudtam edzéseket folyatni, aztán egyéb elfoglaltságaim olyan szinten terheltek le, hogy a versenysport abban merült ki számomra, hogy maximum a bajnoki versenyekre jártam, felkészülés nélkül afféle hobbistaként átszellemülve.
Az előző bajnoki után kitudtam jutni egyszer edzeni, ráadásul rendes cross pályára, amin kimondottan jól éreztem magam, mivel az előző hónapokat döntő többségben egy réten töltöttem igen kis számban.
Nyársapáton az edzést és az időmérőt ehhez mérten igen óvatosan motoroztam végig. A pálya igen mélynyomos volt amitől kissé már elszoktam. Nem igazán éreztem rá a ritmusára, és igazán nem is tetszett.
Az első futamra a futóművet kicsit áthangoltuk, és emiatt már sokkal könnyebben tudtam rajta motorozni. A bajnokság állása miatt, nem volt más feladatom, mint biztonságban befejezni a futamot úgy, hogy néhány pontot szerezzek. A hetedik helyen startoltam, és egy egész jó tempót tudtam motorozni és a pálya is kimondottan tetszett már. Végül a leintésnél 5.-ként haladtam át a célvonalon.
Bár a második futamban már nem lett volna szükséges az indulásom, mivel az első futamban szerzett pontjaim alapján már biztos volt a bajnoki 3. helyem, ennek ellenére ott voltam a startnál. A harmadik helyen jöttem el a 4-es startszámú Czúni és a 8-as számú motoros mögött. Az első ugrókon keresni kezdtem Szőke Márkot, és mivel közvetlen ő jött mögöttem, azonnal félre húzódtam az egyik egyenesben, hogy ne akadályozzam őt, mivel szerettem volna, hogy ő nyerje meg a Magyar Bajnokságot.
A befutónál a negyedik helyen értem célba, és a két futam alapján is a 4. helyen zártam a hétvégi versenyt.
Sikerült a Magyar Bajnokság bronzérmes pozíciójában befejeznem a 2012-es évet, és egyúttal szeretném hivatalosan is bejelenteni a visszavonulásomat, ami azt jelenti, hogy 18 év után befejezem az aktív sportot. Az év hátralévő részében még ha időm engedi motorra ülök, többek között a kaposvári hegylakó kupán vagy a csapatbajnokin, amennyiben állít csapatot az Xtm Racing, esetleg kötetlen motorozás céljából, de rendes bajnoki vagy egyéb sorozaton már nem indulok többet.
(egy részletesebb összfoglalót még írok a pályafutásomról ahogy időm engedi)
Köszönöm mindenkinek aki kijött szurkolni nekem, és köszönet szüleimnek, edzőimnek és szponzoraimnak is.
- Kerner Racing
- VeszprémBer Zrt
- Németh Motocross Suli
- Lick&Love
- Moto-complet
- Gold Fren
- XTM Racing Team
- ARP Exhaust System
- Real Mostrsport Egyesület
-
|
Oh my God ;)